... Lukácstól kaptam: evezz a mélyre, és vesd ki a hálódat! 5,4. Azért kicsit félelmetes, hogy mit jelenthet hamarosan egész napos, eredménytelen hajszánk, törődésünk után újra visszaevezni. Sötét lehetett akkor, kétezer éve, ilyenkor nem jó halászni, fáradtak is vagyunk, de jön a felszólítás onnan, ahonnan egyedül elfogadod.
Akkor evezzünk. Roskadozik a háló? Öröm. Fontos ám, hogy kiktől. Lehet, hogy keserű, kemény munka a partravonás. A szegénység ma furcsa fogalmi pozíció, ezek ilyen sovány halak lesznek. Persze, itt nem feltétlenül vagyontalanságra kell gondolni, a szegénység sokféle jelentésburkolatot hordozhat. Olyan sokan, olyan szépen berendezték az életüket olyasmikre alapozva, amik most megszűnni látszanak. Vagy legalábbis hamarost. Tízmilliós hitelek jövedelemből, karácsonyi ajándék kölcsönből. A szórakozás marad a proli önkoncentráló dinamizmusának magva - olyanokat imádni, akiket húsz éve éppen ezért még börtönbe csuktak volna - no itt épp nem azért, mert olyan alja volt a szisztem, hanem mert azoknak az állatoknak is volt annyi limitáló képességük, hogy képesek voltak határvonalat húzni. Még ha vörös krétával is, morzsálódó talajra.
Amikor megroppan az alap, összeroskad az építmény. Most megroppant, ez tény, összedől, ez vision. Ha összedől, vigyázni kell, kire borul, ez pedig feladat. Az összedőlt egzisztenciák odaát már a sötét, mély vízben vergődnek. Ot halásznak.
Itt ki lesz a halász?
Tegyünk valamit?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése